Hirdetés ▼

Az olaszoknak a legfontosabb, hogy legyen mellettük valaki, aki nem teljesen idegen – tanulságos filmajánló!

Ismerjük egymást? Igen, 30 éve együtt élünk.

Az olaszok gazdaságilag korántsem annyira szárnyalnak mint korábban, sőt, lassan a görögök sorsára is jutnak. De arrafelé te ebből semmit nem veszel észre, mert egy olasznak más vágyai vannak, kurvára nem stresszeli az, hogy mivan. Elég egy espresso meg egy finom pasta és győzzön a kedvenc focicsapatuk. Ja, és legyen mellettük valaki, akivel mindezt a sajátos vehemenciával, amolyan olaszosan megbeszélhetik.

A 2013 -ban debütáló Nagy szépség című film egy kicsit erről is szól, magvas és felejthetetlen gondolatokkal, zseniális koncepcióval és aktuális témával. A filmet nézve rájössz, hogy valójában nem is olyan bonyolult a világ, tök klassz hely, csak észre kell venni. Ez utóbbi mondat épp a főszereplő szájából hangzott el, és teljes mértékben egyet tudunk érteni vele.

A film főszereplője, Jep Gambardella, író és újságíró a római társasági élet központi figurája. Annak ellenére, hogy tehetséges írónak tartják, mindössze egy könyvet írt, azt is 40 évvel ezelőtt. Jep az írás helyett legtöbb energiáját abba fekteti, hogy részt vegyen a felső tízezer társasági rendezvényein, a hajnalig tartó partikon és bulikban. Lényegében éjszaka él és nappal alig csinál valamit. Jep 65. születésnapja után egyre inkább elgondolkodik élete haszontalanságán, olykor iróniával, olykor rezignáltan gondol önmagára és arra a társadalmi elitre, amelynek ő is részese.

De nem a Nagy szépség az egyetlen amely nagyágyúnak számító dráma az olaszonál. A tavaly készült Teljesen idegenek (Perfetti sconosciuti) elképesztő hangulata, a nappaliban játszódó családi dráma, ahol három pár és egy meglepetésre egyedül érkező férfi beszélgetnek egymással, titkokat kiteregetve. Bár ezutóbbi kicsit modernebb köntösben került a mozivászonra, nagyon ajánlott. Eközben hasonlóan magasröptű gondolatok hangzanak el. A néző úgy érzi, ez az egyetlen film aminek értelme van az életben, és ha soha többé nem látott volna egyet sem, akkor is teljes volna az élete. Olyan dolgokra világít rá, amik a mindennapunkhoz tartoznak, mégsem tudjuk. Igazi párkapcsolati zűrzavar, igazi tanulságos sztorival.

Sztori: Hét régi jó bart összejön, hogy együtt vacsorázzanak. Az este folyamán úgy döntenek, hogy megosztják egymással az összes e-mailt, szöveges üzenetet, sms-t és telefonhívást, amit csak kaptak. A titkok, amelyekre így fény derül gyakran mókásak, de vannak köztük olyanok is, amelyek sokkolják egynémelyikükett. A barátság, bár több évtizedes, úgy fest mégsem olyan mély…

Felmerül a kérdés: létezik-e igazi, tiszta bizalom, lehetünk-e igazán őszinték, egymással és legfőképp magunkkal? Ekkora hazugság az életünk? Ekkora privát territórium egy okostelefon? Ilyen mély titkokat őrizgetünk mindannyian? Hány párkapcsolat fulladna kudarcba, ha mindent kiteregetnénk az asztalra? Van jogunk hozzá? Szabad ezt? Erkölcsös? Van lelkiismeretünk egyáltalán? Álmatlan éjszakáink?

(Forrás: Igényesférfi, Mafab)

Ne légy irigy, oszd meg a többiekkel is!
Kapcsolódó cikkeink ▼