Hirdetés ▼

A hamburgereket salátára váltotta a meki, méghozzá Hong Kongban

Leáldozóban a bő olajban sült trashfoodnak?

Közel 40 év telt el azóta, hogy a McDonald’s betette lábát Hong Kongba, most pedig a helyi igényeknek megfelelően szuperéttermet kellett nyisson, méghozzá salátával, quinoával és szarvasgombaolajjal. A legújabb dobásuk a McDonald’s Next természetesen ugyanolyan gyors mint hambis elődjei, és igényes, modern, egészséges.

Bár a mostani dizájnjukban sem erőltetik a piros és sárga, kilencvenes évekbeli színpalettát, az új éttermük futurisztikus kinézete mindent felülmúl. Üveg és fém mindenhol, olyan világítással, hogy a kajád minden apró részletét láthatod. 19 új, egészséges menü került az étlapra.

Bár ezt a helyet még 2014 -ben nyitották, tudomásunk szerint nem terjedt tovább sehova, és még a CNN -nek sem válaszoltak arra, hogy várható-e a közeljövőben még ilyen. A McDonald’s Next nem csak megjelenésébe és menüjét tekintve mondható forradalminak, hanem olyan újdonságokat vezettek be, mint az éttermi funkció, tehát este hat óra után asztali kiszolgálás veszi kezdetét, de mobiltöltő platformok, ingyenes Wi-Fi és önkiszolgáló kassza is működik. Tehát a gyorsétterem már nem gyorsétterem. Legalábbis ezen az egy helyszínen.

Őszintén reméljük, hogy jól átgondolja a McDonald’s jelenlegi vezetősége a dolgot, mert úgy gondoljuk ez egy helyes irány, és egy remek választási lehetőség azoknak, akik inkább az egészségesebb irányba mozdulnának. Talán azért mert McDonald’s, még segíthet is.

Ez is egy különleges étterem:

Mutatjuk a helyet, ami egy kórház volt az egyik James Bond filmben, valójában pedig egy nívós étterem ” SzevaszFaszi.hu

A több mint 3000 méteres hófödte csúcs tetején áll ez a dizájn-étterem az Ice Q, ami a James Bond filmek rajonhóinak lehet esetleg ismerős. Igaz, tot kórházként szerepelt. Az étterem gyakorlatilag üveggel van körbepakolva, hogy semmi se ronthassa el a kedves vendég panorámáját az Ötztal Alpok szépségeire.

Ne légy irigy, oszd meg a többiekkel is!
Kapcsolódó cikkeink ▼