Hirdetés ▼

Támogatás

Ez volt a tavalyi év TOP 5 legparább horrorfilmje!

Imádunk borzongani és imádjuk ezeket a válogatásokat, mert emlékeztet minket arra, mekkora királyság volt a tavalyi év is mozizás szempontjából. Persze idén sem unatkozhatunk, de talán annyira jó nem lesz mint a 2018 -as esztendő.

Hang nélkül

Itt írtunk róla korábban:

Végre épkézláb előzetest kapott a Hang nélkül, és már alig várjuk az áprilisi premiert ” SzevaszFaszi.hu

A titokzatos előzetes után most végre egy kicsit tartalmasabb trailert kapott az ígéretes horror, és a sztori is letisztult. Már csak a premier kell a teljes boldogságunkhoz. Az egyik gyerekszínész (sajnos) maximálisan passzol a film szellemiségéhez, ami a csend köré épül. Millicent Simmonds fiatal korának megfelelően nincsenek nagy szerepei, így bizonyára senkinek sem ismerős.

Halloween

Régóta nem volt olyan sikeres egy remake, mint a tavalyi Halloween, tekintve, hogy ezt már számtalanszor újra nézhettük, az 1981 -es évtől kezdve egészen napjainkig, kishíján minden évben egy újabb verzióval. Szembe ment a trendekkel, és csak az eredeti, kezdeti, legelső Halloween résszel foglalkozott, azt vette alapul. Végre sikerült egy igazán méltó folytatás összerakni, bár beletelt 40 évbe.

Sztori:
Négy évtizeddel a borzalmas halloweeni mészárlás után a könyörtelen álarcos gyilkos, Mike Myers visszatér, hogy ismét farkasszemet nézzen Laurie Strode-dal, aki akkor sikeresen megszökött előle. A nőt azóta is kísérti a szörnyű éjszaka, és az eltelt időben arra készült, hogy méltó ellenfélként fogadja a férfit, ha az valaha visszatér.

Az apáca

Annak ellenére hogy az év horrorjaként adta el magát, a nézők nem fogadták annyira jól mint a kritikusok. Amúgy egy tipikus jump-scare horror, ijesztgetős jelenetekkel, de nem az a végig paráztatós. Mindenesetre elképesztő marketinget húztak köré, és nagyon sokan beültek a moziba miatta. Az előzetesben nem sok sugallat volt rá, de a film nézése közben rájöhettünk, hogy némileg a Démonok-között alapra épült.

Sztori:
1952-ben a napfényes Rómából kis küldöttség érkezik egy isten háta mögötti fogarasföldi kolostorba. Borzasztó dolgok történtek a szomorú falak között, a klastrom mindig félhomályos, mindig hideg és barátságtalan folyosóin, és a jövevények (egy apáca, egy szerzetes és egy novícius) bízik benne, hogy hamar kiderítik, ki állhat a háttérben, és hazatérhetnek biztonságos, napfényes világukba. Valami rosszra készültek, de nem ennyire rosszra. Amivel itt találkoznak, az olyan ősi és olyan gonosz, hogy talán még a hit ereje sem elég rá, hogy megóvja őket. Valak ő, az apáca képében megtestesülő démon, a sátán küldötte.

Ghostland – A rettegés háza

Erről ebben a listában tettünk említést korábban:

TOP 5 túl hiteles film, ami kiverte a biztosítékot ” SzevaszFaszi.hu

Egy jó film hiteles, de nem minden áron. Ezek a filmek kiverték a biztosítékot, pedig a producer csak jót akart csinálni. Egyes részletek megrázóak lehetnek, úgyhogy csak akkor menj tovább, ha bírod az ilyesmit! A nagy felháborodást keltett filmről rengetegen tudjuk, hogy mi az.

Madarak a dobozban

Sandra Bullock horrorban? Azta! Jól hozta a karaktert, de ez persze annak köszönhető hogy egy nagyon profi, ügyes színésznőről van szó, aki megjárt már minden szerepet, és őszintén gratulálunk neki, hogy a horrorlécet is sikerült megugrania. A hiteles alakításának is köszönhető, hogy remek értékeléseket kapott világszerte a kritikusoktól, és a nézők is csak dicsőíteni tudják ezt a teljesítményt. Josh Malerman könyve alapján a Netflix karolta fel a produkciót.

Sztori:
Egy nőnek és két gyermekének egy veszélyekkel teli világban kell két nap alatt biztonságos helyre jutnia – bekötött szemmel.

⬇ Oszd meg a barátaiddal is!


Kapcsolódó cikkeink ▼