Hirdetés ▼

Támogatás

Ezzel a feltekerhető TV -vel nagyot ment az LG

A minden évben Las Vegasban megrendezésre kerülő technológiai és innovációs kiállításon, a CES -en mutatták be az LG legújabb fejlesztését, ami amellett hogy tényleg innovatív, nagyon stílusos.

Már tavaly mutogatott a dél-koreai gyártó prototípust, úgyhogy nem ért minket meglepetésként, és ahogy már korábban ígérték, ugyanolyan 65 colos OLED panel van benne, valamint ugyanazt a képminőséget tudja nyújtani mint az azonos méretű készülékeik, így nyilván a 4K -t és az összes létező HDR szabványt.

+ egy kis adalék, hogy az Alexa hangvezérlés mellett már a Siri is működik a sikeres Apple együttműködésnek köszönhetően.

A TV három módban használható. A teljes nyitott állapotban (Full View) látszik a teljes képernyő. Ezen kívül van még a Line View mód, ahol a képernyő felén a műsor megy, míg a képernyő másik felén böngészhetsz a hírek és időjárás felől. A harmadik módban pedig a televízió képernyője fel sem jön, hanem csak hang van, de zenehallgatásra így is nagyszerű.

A TV R áráról csak annyit árult el a gyártó, hogy drágább lesz mint a legdrágább 8K -s TV, ami kétmillió fölé rúg forintban. Az már biztos, hogy idén boltokba is kerül.

⬇ Oszd meg a barátaiddal is!


Kapcsolódó cikkeink ▼