Hirdetés ▼

Támogatás

Hamilton hatalmas győzelmet aratott Monacóban!

Hatalmas küzdelem árán sikerült maga mögé utasítani a 2. helyre befutó Max Verstappent, aki időbüntetése miatt a 4. helyre csúszott hátra. Így a dobogó második fokára Vettel, majd Bottas állhattak fel.

A pole pozícióból induló Hamilton mellől csapattársa, Bottas rajtolt, majd Verstappen és Vettel. A Ferrari másik pilótája csak a 15. helyről indulhatott. Így vágtak neki a versenyzők Monte-Carlóban a futamnak.

Már a rajt izgalmas volt, mert a csapadék valószínűsége a korábbi előrejelzésekkel ellentétben 90% -os volt, és fennállt a lehetősége, hogy erre nem nagyon számítottak a csapatok. Az első kanyarban ment a helyezkedés, de nem történt semmi rendkívüli, mindenki maradt a helyén. Mondjuk tény, hogy ilyen pályán mint ez, nem olyan egyszerű az.

Leclerc a 11. körben defektet kapott miközben megpróbálta megelőzni Nico Hülkenberget. Utóbbinak nagyobb baja nem történt, viszont a csapatok kihasználták a törmelékek miatt beküldött biztonsági autót, úgyhogy Hamilton vezetésével az élmezőny kiment kerékcserére. A szerteszét repkedő gumiabroncs darabok olyan szintű sérülést ejtettek a padlólemezen és a hátsó szárnyon, hogy emiatt a 17. körben fel is adta a futamot hazai közönsége előtt.

Formula 1 on Twitter

⚠️ SAFETY CAR ⚠️ Debris strewn across the track from Leclerc’s car #MonacoGP 🇲🇨 #F1

A bokszból való kihajtás közben Verstappen hozzáért Bottas autójához, utóbbinak ebből defektje lett. Verstappen később 5 másodperces időbüntetést kapott az eset miatt.

A szűk monacói pályán Giovinazzi és Kubica kishíján dugót okoztak, de nem kellett a szervezőknek közbeavatkozniuk, a versenyzők megoldották a helyzetet.

Az utolsó 20 kör gyakorlatilag Verstappen és Hamilton megfeszített küzdelméről szólt, de hiába volt minden, a címvédő világbajnok megőrizte mindvégig első helyét, így a Mercedes zsinórban hatodszor idén megint behúzott egy futamot.

⬇ Oszd meg a barátaiddal is!


Kapcsolódó cikkeink ▼