Hirdetés ▼

Támogatás

Vettel kanadai vétóját elutasították, Hamilton ellen vizsgálat indul

Mint az világossá vált: az FIA nem hagyta jóvá a Ferrari vétóját a Kanadai Nagydíjon történt Vettel büntetés miatt, így az maradt. Nico Hülkenberg, Romain Grosjean, Pierre Gasly, Carlos Sainz és Antonio Giovinazzi egy tegnapi sajtótájékoztatón fejezték ki sajnálatukat a szerintük igazságtalan döntés miatt, annak ellenére, hogy egyébként nem ez volt a fő téma.

Én úgy vélem, ez a versenyzés. Nehéz irányítani az autót a füvön, és meghatározni, hogyan térsz utána vissza a pályára. Egyszerűen nem vagyunk teljesen urai a helyzetnek ilyenkor, mert nincs meg a megszokott tapadás. Az én szememben ez egyszerű versenyhelyzet volt.
– nyilatkozta Hülkenberg Vettel büntetését illetően.

Miközben a FIA döntött Vettel ügyéről, újabb vizsgálatot indított, ezúttal Hamilton ellen, a Franciaországban zajló pénteki második szabadedzés miatt. A forró, több mint 50 Celsius-fokos aszfalt miatt a gumik igen gyorsan elhasználódtak, amire minden versenyző panaszkodott, többen közülük meg-megpördültek a pályán. Hamilton is köztük volt, aki az egyik látványos sziluettnél veszélyesen tért vissza a pályára Verstappen elé:

Formula 1 on Twitter

Spectacular slides. Big vibrations. Flying papayas. It’s your FP2 highlights from the #FrenchGP 🇫🇷 https://t.co/e5Lh9uMr65

A szabadedzéseken a Mercedesek és a Ferrarik is jól szerepeltek. Hamilton csapattársa, Bottas végzett az élen.

Időmérő ma délután 15:00 -tól!

⬇ Oszd meg a barátaiddal is!


Kapcsolódó cikkeink ▼