Hirdetés ▼

Úgy gondolod japánban feltörekvő üzletembernek lenni császárság? Hát nagyon nem!

Azt gondolnánk, hogy az üzletemberek élete az egész világon nagyon jó, igazából nem kell megszakadni, meg ilyenek. Japánban ez az egész kész horror, és ezt ez a fotósorozat mutatja be legjobban. 

Mikor Japánban tartózkodott David Tesinsky megichlette a sok “robot”, vagy ahogyan ő fogalmaz, szellemek. Ezek az emberek gyakran 12-14 órákat dolgoznak naponta, és végtelenül fáradtak, olyannyira, hogy gyakran az utcán alszanak. A szerencsejáték és az alkohol az egyetlen, amivel oldani tudják a felgyülemlett feszültséget, sőt, gyakran szinte kötelező az ügyfelekkel piálni egyet. Hajnali 2 körül beesnek az ágyba, és 1-2 óra alvás után újra dolgozni indulnak. Ez egy beteges, karrierista, zombi körforgás.

“Már csak öt év, és magasabb pozícióba kerülök ebben a végtelen piramisban”. 

– árulta el a fotósnak az egyik üzletember.

Ők ilyen elvek szerint élnek, ez hajtja őket minden áldott nap. Többségük még azelőtt belehal vagy belerokkan az egészségtelen, rettenetesen megterhelő életmódba, hogy elérné a vágyott célt.

Bárhol, bármikor elalszanak.

A feszültséglevezetés egyben a munkájuk is, mert főnökökkel és ügyfelekkel kell inniuk. Ez amolyan üzleti szokás.

A szerencsejáték általános szórakozás nekik. A belső feszültség óriási, lazítani pedig néha muszáj.

Persze az ügyfelekkel piálásnak következményei vannak, és hazafelé nem olyan egyszerű az út.

Kapcsolódó:

Imádjuk ahogy a japán diplomatakonvoj felhajt a pályára ” SzevaszFaszi.hu

Az, hogy milyen verdával szállítják az elnököt már nem is megdöbbentő, a V12 -es Toyota Century semmiség. Főleg ha azt nézzük a világ más pontjain hasonló kaliberű embereket mikkel visznek. Na de nem is ez az érdekes… Az, ahogy derékig kilógó fehér kesztyűs, öltönyös emberek terelik a forgalmat, egyszerűen elképesztő.

(Fotók: Boredpanda)

Ne légy irigy, oszd meg a többiekkel is!
Kapcsolódó cikkeink ▼