Budapestről 6-7 órányi gázpedál lehetőleg autópályán, és máris a horvát terngerparton találod magad.
A legközelebb és leggyorsabban elérhető partmenti nagyobb település Fiume (Rijeka), az ország legnagyobb kikötővárosa, mely a történelem során tartozott Olaszországhoz, Magyarországhoz, megszállták a nácik és természetesen része volt a nagy Jugoszláviának is, sőt, városállamként is működött. A 130 ezes lelkes kisváros most főleg Debrecenhez hasonlít.

Hiába épültek fel itt százával a szépséges paloták és a grófok támogatását élvező kolostorok, várak, szinte mindenhol megjelenik a szocreál, panelházakból épített valóság. Mivel alapvetően egy kikötővárosról beszélünk, egy elég nagy halpiaccal is rendelkezik, ahol rengeteg friss tengeri áruhoz lehet hozzájutni. Strandoláshoz azonban van egy sokkal szebb hely, például Opatija (avagy régebbi nevén Abbázia), ami korábban a magyar elit kedvelt nyaralóhelyének számított, de még ma is megállja a helyét.

Egy magyarok körében népszerű turistahely a Krk-sziget, az oda felé vezető úton kisvárosokba és falvakba botlunk, ráadásul itt van a legtöbb zöld, és a legtöbb érintetlen terület is. Ennek ellenére ez számít Horvátország legnépesebb szigetének, de itt is kiemelkedően szép Baska, a sekély vízéről nevezetes Soline-öböl, vagy a sziklaszirtre épült, borászataival hívogató Vrbnik. Tegyük hozzá, a horvátok szerintünk nem nagyon értenek a borászathoz.

A Rijekához hasonló történelmű Zadar nagyjából ugyanazon ment keresztül, de kevésbé érezhető a kommunizmus maradéka. Egy igazi sokszínű város, kis öblökkel és nagy strandokkal. Ha azonban tovább haladnál a Virt-szigetre, akkor jól döntesz, ezernyi látnivalóval várja a turistákat.
Talán ez is érdekelhet:
Egy túraútvonalon 3 balti állam
Gondolj csak bele, egy útvonalon, gyalogosan Észtország, Lettország és Litvánia. Mesésen hangzik, nem igaz? Ez mostantól valóság! Egy több mint 2092 kilométeres útvonal jött most létre, ami a 3 nem mindennapi ország misztikus erdőin kerersztül haladnak, helyenként egészen elképesztő látvánnyal ejti ámulatba a túrázókat.