A Forbes ment utána tavaly annak, hogy a TOP 10 legjobban fizetett pilóta mennyit keres, mi meg naná, hogy nem mentünk el csak úgy az infó felett (a cikk alján). A Bild pedig kinyomozta, hogy mennyit keresnek a többiek a háttérben. Íme:
Éves szinten, átlagosan, a csapatfőnökök 3 millió eurót, azaz közel 1,1 milliárd forintot visznek haza, ami azért elég jó suska, de a mérnökök sem keresnek 70-100 ezer eurónál kevesebbet egy évben, cirka 25-36 millió forintnak mi is nagyon örülnénk. Kicsit kevesebbet, de szerintünk éppen elegendőt 52 ezer eurót, kábé 19 millió forintot a technikusok kapnak egy szezonra, a legkevesebbet pedig a szerelők keresnek, akik a 43 ezer euróval még mindig nem sajnálkozhatnak, ugyanis ez közel 15,5 millió forintnak megfelelő összeg.

Egy átlagos magyar 2020 decemberi adatok szerint havi nettó 298 900 forintot rak le az asztalra, ami 3,6 milliót jelent. Így azért nagyságrendileg érzékeltettük is, hogy mennyire jól keres egy „egyszerű szerelő” is a száguldó cirkusz világában.
Ennyit kerestek a pilóták 2020 -ban:
Ennyit kerestek tavaly az F1 -es versenyzők
Érdekesség lehet, hogy a legtöbbet kereső Lewis Hamilton és a legkevesebbet kereső Antonio Giovinazzi között közel százszoros a különbség. A legtöbb pénzt nyilván a hétszeres világbajnok keresi a száguldó cirkusszal, de minket meglepett Daniel Ricciardo és Max Verstappen fizetésének összege.
(Forrás: Forbes, Bild, Pénzcentrum, Player)