Nem sokkal azután, hogy kiderült, ezúttal az ISS -en történt technikai problémák miatt ismét, ezúttal már határozatlan időre elhalasztják Kapu Tibor és társai indulását, Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos csütörtökön floridai sajtótájékoztatón vázolta a helyzetet.
A miniszteri biztos tájékoztatta a nagyérdeműt, hogy ezúttal nem közvetlenül az Ax4 -el van gond, hanem a Nemzetközi Űrállomáson akadt némi probléma, ami az amerikai és orosz űrrepülési hivatal, a NASA és a Roszkozmosz hatáskörébe tartozik, hisz az egyik orosz modul meghibásodásáról van szó. „A két szervezet közösen tisztázza a problémát, ennek megtörténtét követően pedig az amerikai fél kitűzi az indulás új időpontját, és ez hamarosan megtörténhet” – mondta Ferencz Orsolya
A miniszteri biztos hozzátette: Kapu Tibor és társai továbbra is karanténban maradnak, hisz bármikor kitűzhetik az újabb indítás időpontját, illetve a magyar űrhajós nagyon jól viseli egyelőre a helyzetet, nem stresszel miatta. A halasztások nem érintik sem a misszió tudományos tartalmát, sem a hosszát. A Dragon űrkapszulával kapcsolatos korábbi minden problémát elhárítottak, így már csak az ISS -en történtek hátráltatják jelenleg az indítást.

Mint azt korábban írtuk, több magyar céget is megihletett az, hogy negyvenöt év után ismét magyar űrhajós repülhet a világűrbe, ugyanis a hazai fogadók a Vegas.hu online sportfogadási iroda felületén (az interneten, valamint a telefonos alkalmazásában is) most megtippelhetik, hogy milyen hosszú lesz Tibor missziója. Az űrmissziók nem minden esetben a tervezett hosszban valósulnak meg, több körülmény is befolyásolhatja, hogy akár tervezettnél tovább kell maradni az űrállomáson, vagy korábban meg kell szakítani a küldetést.
De nem csak a Vegas.hu, hanem a Stühmer is kapott az alkalmon, ami nem csak egy olcsó PR fogás, de segíti is a küldetés tudományos részét. Az űrben minden megváltozik – nem csak a gravitáció, de az érzékszervek működése is. A NASA Taste in Space című kiadványa részletesen foglalkozik azzal, hogy az ételek íze megváltozik az űrben. Ennek egyik fő oka, hogy a mikrogravitáció hatására a testben átrendeződnek a folyadékok, az orr- és arcüregek telítődnek, csökkentve a szaglást, ezáltal pedig az ízérzékelést is. Sokan ezt az állapotot „űrnáthaként” írják le.
A Stühmer Pillanat Korfu űrcsoki fejlesztése során figyelembe vették ezeket a tudományos megfigyeléseket. A cél egy olyan csokoládé megalkotása volt, amely nemcsak megfelel a NASA szigorú előírásainak, de az űrbéli körülmények között is élvezetes, az otthon ízeit idéző ízélményt nyújt. Kapu Tibor ilyen csokit visz magával, remélhetőleg minden társának jut majd belőle.
Kapcsolódó cikkeink:
Újra MAGYAR AZ ŰRBEN: megtippelhetjük milyen hosszú lesz a misszió
Hamarosan indul az évtizedek óta első magyar űrmisszió – ez az egyik hazai fogadóirodát is arra biztatta, hogy fogadást indítson a témában.
Kapu Tibor miért visz magával CSOKOLÁDÉT az űrbe?
Várhatóan kedden, június 10 -én új fejezet nyílik a magyar űrkutatás történetében: Kapu Tibor, a következő magyar űrhajós a HUNOR program keretében útnak indul a Nemzetközi Űrállomásra. Az utazás nemcsak tudományos mérföldkő, hanem egy különleges gasztronómiai küldetés is, hiszen Tibor magával visz egy ikonikus magyar édességet, a Stühmer Pillanat Korfu űrcsokit – amelyet mostantól bárki megkóstolhat.
(Forrás: index.hu)