Oscar Piastri nyerte a 39. Forma-1-es Magyar Nagydíjat a Hungaroringen, ezzel pedig a McLaren kettős győzelmet aratott. A verseny izgalmasan alakult, Lewis Hamilton a dobogó 3. fokára állhatott, míg Max Verstappen csak az 5. helyen végzett.
A pole pozícióból Lando Norris rajtolt, mellette csapattársa, Oscar Piastri. Max Verstappen a 3. helyről, Carlos Sainz a 4. helyről indult. Az élmezőny közepes keverékű abroncsokkal rajtolt, míg az Aston Martinok, Alex Albon és Kevin Magnussen lágyakkal.
Piastri kapta el a legjobban a rajtot, és az első kanyarban megelőzte Norrist, míg Verstappen kívülről próbálkozott Norris ellen, a bukótéren is átment, de vissza kellett engednie Norrist maga elé. Sainz rosszul rajtolt és több pozíciót veszített, míg Charles Leclerc az 5. helyre jött fel, közvetlenül Hamilton mögé.
Piastri az első körökben próbált elszakadni az üldözőktől, de nem volt könnyű dolga. Apránként növelte előnyét Norris előtt, a 15. körre már 3,3 másodperccel vezette a futamot. Az élen haladók közül elsőként Lando Norris érkezett kerékcserére a 18. körben, kemény keverékű gumikat kapva. Egy körrel korábban Lewis Hamilton is a bokszban járt. A 19. kör végén Piastri is kiállt, így Verstappen rövid időre átvette a vezetést, ám folyamatosan panaszkodott a kanyarokra.
Verstappen a 21. kör végén érkezett a bokszba, ahol a Red Bull csapata 3 másodperc alatt cserélte le a kopottakat kemény keverékű abroncsokra. Ez alatt Hamilton megelőzte őt. Az élre Leclerc állt, de egy körrel később ő is a bokszba hajtott, és kemény gumikat kapott, majd az 5. helyen tért vissza a pályára.
A 35. körben Verstappen támadást indított Hamilton ellen, aki hibázott az 1-es kanyarban. Verstappen megpróbálta kívülről megelőzni őt, de végül ő is hibázott, így Hamilton visszaszerezte a 3. helyet. Közben Norris közelebb került Piastrihoz, 1,5 másodpercre megközelítve őt.
A 40. körben Hamilton és Leclerc egyszerre mentek a bokszba, de a sorrend nem változott közöttük. Verstappen eközben kint maradt a pályán, és a rádión panaszkodott, amiért a Red Bull hagyta, hogy ellenfelei korai kerékcserékkel elévágjanak.
Norris a 45. kör végén érkezett a bokszba, és közepes keverékű abroncsokat kapott. Piastri csak két körrel később hajtott a bokszba, így Norris átvette a vezetést. A McLaren arra kérte Norrist, hogy engedje vissza Piastrit az élre, de ő vonakodott ezt megtenni. Végül a 67. körben Norris eleget tett a kérésnek és elengedte csapattársát.
Verstappen az 55. körben megelőzte Leclerc-t és Hamiltont kezdte üldözni. Az 1-es kanyarban megpróbálta kifékezni Hamiltont, de összeütköztek, és Verstappen visszacsúszott az 5. helyre.
Piastri végül megnyerte a 39. Forma-1-es Magyar Nagydíjat Norris előtt, Hamilton pedig a 3. helyen végzett. Pontot szerzett még Verstappen, Sainz, Perez, Russell, Tsunoda és Stroll is.