Napjaink egyik legnagyobb és leggazdagabb zsenije még 2017 -ben állt elő a föld alatti alagutakban közlekedés ötletével. bár az eredeti tervek szerint az autók különálló platformokon utaztak volna, majd az is felröppent, hogy kapszulákban utazhatnak majd az emberek. Végül ennél jóval egyszerűbb, ám így is nagyszerű lett.
Elon Musk nem bírta ki, hogy ne indítson egy különálló céget a jóval nagyobb ambíciókkal működő SpaceX és Tesla mellé. A The Boring Company először a SpaceX hawtorne-i főhadiszállása alatt fúrt egy 1,8 kilométer hosszú alagutat, ami 2018 végére el is készült és megfelelően biztonságossá vált az első tesztekhez. A nyilvános bemutatón nem igazán értették az emberek, hogy tulajdonképpen mit is szeretne. Azóta pedig sokat változott a koncepció, nem rég látványterveket tett közzé Musk.
A különbség a hagyományos közúti, és Elon Musk közlekedése között:
Szóval a Las Vegas -i városvezetés jóváhagyta, engedélyt adott a tervekre, így a Las Vegas Convention Center (LVCC) bővítésével együtt megindulhatott az alagút építése is. Eredetileg ez a jövő évi CES rendezvényen lett volna bemutatva, de mivel az elmarad, így lesz még bőven idő az építkezésre, amit ezen a linken egyébként élőben követhetsz. Az összesen 52,2 millió dollárból megépülő alagútrendszer három megállót foglal majd magában, és a The Boring Company számításai szerint óránként 4400 ember is használhatja majd, mert mindössze 5 perc alatt érhetnek majd el a vonal egyik végéből a másikba.
A látványterv:

A város alatt futó alagútrendszert az utasok saját autóikkal nem használhatják, 3-3 Tesla fog az állomások közt oda-vissza járni, amit először teljes mértékben emberi felügyelettel működtetnek, majd a későbbiekben 100% -ban önvezető módban haladnak majd. A távlati tervek közt szerepelnek 12 személyes kisbuszok, illetve nyilvánvalóan a technológiai terjeszkedés, illetve más városokban is megjelenhet, amennyiben a Vegas -i kísérlet jó eredményekkel zárul. Van tét, nem kicsi.
Kövess minket Instagramon is:
(Forrás: Roadster)