Kétféle ember létezik: Aki pontosan, de lehetőleg előbb ér oda mindenhova, és aki nem képes időben beesni a megbeszélt időpontra sem. De mi dönti el, hogy hova tartozunk? Létezik egyáltalán olyan ember, aki csak néha késik?
A pszichológusok, egész korai éveinkre, kb. 6 éves korra teszi az időhöz való viszonyulást. Ekkor már azért foglalkoztat minket hány óra van, és szüleinktől kérdezgetjük, hogy hány percig milyen sokat kell még számolgatni, sőt, esetleg ennyi idősen már kissé ismerjük az óramutatókat is. Először csak a napszakok, majd az óra és perc is érdekli a gyermeket. Ha a szülő rituálékat társít napszakokhoz, vagy órákhoz, akkor azzal elősegíti a pontosságot és rendszerességet, ami a későbbiekben óriási előnyt jelenthet majd másokkal szemben. Ilyen rituálék például az ebéd 12 órakor, vagy a takarodó este 8 -kor.
Kulturális különbség, avagy az Egyenlítőtől való távolság.
Minél északabbra vagyunk, annál pontosabbak is. Délről északra haladva a pontosság követelménye egyre szigorúbbá válik. Ennek egyszerű okai vannak: ott, ahol állandóan meleg, kellemes nyári idő van, sem a korai sötétedés, sem a hideg, sem pedig az eső nem zavarja a várakozó félt, így tudat alatt az marad meg, hogy “nyugodtan késhetünk”, semmi baja nem lesz egy kis várakozástól. Ugyanez a hidegebb tájakon, ahol például az év nagy részében fagyos idő van, de minimum mérsékeltebb éghajlati öv, már máshogy van. A korai sötétedés, a hideg, a hó vagy fagy azt a benyomást kelti, hogy mennyire szar már, hogy rám várakozik, biztosan fázik, meg egyéb hasonló indokok, úgyhogy időben induljunk, hogy oda is érjünk. A latin országokban van, hogy fél-egy órát is várni kell a másik félre, üzleti tárgyalásoknál főleg. Ezt az ott élők jól kezelik egyébként, és ha pontosságra vágynak, akkor a „hora iglés” kifejezéssel adják a tárgyaló fél tudtára, hogy angol óra szerint, tehát a megadott időpontban szeretne kezdeni.
Három okra vezethető vissza az, hogy miért késik aki késik.
1.) Nem érdekli a későt, hogy valaki várakozik rá. Alacsonyabb rendűként kezeli, vagy egyszerűen csak figyelmen kívül hagyja.
2.) Erődemonstrálás: “én még ezt is megtehetem. Kések, neked pedig várnod kell rám, mégis kit érdekel? Engem ugyan nem…” Ez például megfigyelhető a tanár-diák szituációban, vagy a közönség-előadó kontextusban is.
3.) Mérhetetlen egoizmus: “igen, késtem, felrúgom a szabályokat, neked pedig muszáj ezt végignézned. Ez vagyok én!” Ha ilyet tapasztalsz, ne hagyd szó nélkül, mert minden alkalommal megteszi.
De mitől lesz valakiből állandó késő? Túl nagy beleéléssel csinálja a dolgait, és még időérzéke sincs, így könnyedén beleeshet a késés csapdájába. Számos dolgot szeretnének minél rövidebb idő alatt elvégezni, mondjuk pár perc alatt eljutni A -ból B -be. Vagy a “késésjátszma” nevű játékot tolja. A késésjátszma lényege, hogy állandó figyelmet biztosítson. A protokoll és a diplomácia világában ez a rossz szokás egyébként súlyos illetlenség, és ezzel akár komoly diplomáciai káoszt is okozhatnak a késők, mert nem tisztelik a másik ország hajszálpontosan megszervezett vendéglátását.
Ami elviszi az idődet:
Ne engedd a Facebooknak, hogy felfalja az idődet – így csináld!
Biztos előfordult veled, hogy azon kaptad magad, hogy indokolatlanul tekered a Facebook feedet. Ez a cikkünk most erre fog esetleges megoldást nyújtani neked. Bár néha nekünk is muszáj felmennünk, hisz a csoportot és Facebook oldalunkat is kezelni kell, de néha még minket is elragad, a legrosszabb pedig, hogy ilyenkor saját magad előtt is tagadod, mennyi időt is töltöttél ezzel, akár egy zugivó.