Támogatás

A Neymar ügy, avagy a 222 millió euró igaz története

Több axiómát is meg lehet fogalmazni ezzel az átigazolással kapcsolatban, és nem félek leírni őket még akkor sem, ha tudom, hogy ez csak az én igazságomKovács Márk írása

  • Egy játékos sem ér ennyit egy klubnak sem! Amikor Messire gondolok, kicsit meginog bennem ez a meggyőződés, mert a valaha volt legjobb játékosról beszélünk, de egyrészt nem róla van szó, másrészt ezzel a klubváltással racionálisan nem kell foglalkoznunk.

  • Neymar csak pénzügyi szempontból nem döntött rosszul, minden más szempontból védhetetlen a lépése.

  • Sem Neymarnak, sem a Barcelonának nem szabadott volna így kezelni ezt az ügyet!

222 000 000 euró, azaz 68 000 000 000 Ft. Ízlelgessük még egy kicsit. Megvolt? Több helyen láttam, hogy a mérleg másik serpenyőjébe tették az egész NB1 költségvetését, hogy ez milyen már, atyaúristen mik vannak! Ez viszont annyira hülyeség, hogy nem is szeretnék vele foglalkozni. Mert nem valós mérőszám, ráadásul kit érdekel?!

Mondjuk azzal már érdekesebb lenne összevetni, hogy a Barcelona éves költségvetése 640 millió euró körül van. Mit mondasz? Hogy a világ 2-3. (MU, Real) leggazdagabb klubjának éves bevételének az egyharmadát fizették ki egyetlen játékosért? Na, ezt így már értem. Csak felfogni nem tudom.

Nem tudom, ez hogyan fér bele az UEFA fair play szabályába, gyanítom sehogy, de mindegy is, mert megoldották. És gondolom Neymar évi 40- 50 millióját is kifizetik valahogyan.

Hogy hova vezet ez az európai klubfutballban azt nem tudom megmondani. A különbségek tovább nőnek, az elit még jobban szűkül, kevesebb lesz a meglepetés, a BL-nek csak az utolsó köre lesz érdekes. Ezen csak maguk a klubok tudnak változtatni, ami rövid távon lehet hogy áldozatokkal jár, de ha felelősségteljes vezetők állnának a csapatok élén, akkor mutatkozna némi esély. Mivel ezek az emberek tulajdonképpen politikusok, azért olyan nagy illúzióim nincsenek ezzel a dologgal kapcsolatban.

A PSG (és még pár klub) nem azt az utat választotta, hogy kitartó munkával, mondjuk 8-10 év alatt felépíti a brandet, támaszkodva az utánpótlására, kiépítve egy világot átölelő megfigyelő hálózatot, folyamatosan nyomulva a médiában is, figyelve a keleti nyitásra eljut a csúcsra. Ez egy organikus fejlődés lett volna, amihez majdnem ugyanennyi pénz kell, csak ésszerűen elosztva, kevesebbet kockáztatva, szimpatikusabb módon, hosszabb távra tervezve.

A PSG (vagyis az arab tulaj) azt tette, amit egy igazán otromba, pallérozatlan újgazdag szokott. Kitette az asztalra a pénzt és addig dobálta rá az újabb kötegeket, amíg mindenki kihullott vele szemben.

De az a futball egyik nagy igazsága, hogy pénzen nem lehet csapatot venni. Kell hozzá egy jó edző, kell hozzá egy jó közösség, kell hozzá egy közönség, és kell némi múlt. És ugyanezt fogom mondani, hogy ha a PSG idén megnyeri a BL-t. Mert a Leicester sem lett nagy csapat attól, mert megnyerték az angol bajnokságot. És a PSG sem lesz nagycsapat idén. Meg jövőre sem. A PSG akkor kerül be a szűk elitbe, ha a következő 5-8 évben legalább 4-5 alkalommal megnyeri a francia bajnokságot, és minden évben ott lesz a BL négyes döntőjében, és olyan játékosai lesznek, akiket a közönség ikonnak tekint. Nem bízom ebben a forgatókönyvben. Ha nem jönnek azonnal a sikerek, az arab tulajdonosnak elmegy a kedve, esetleg nem ad annyi pénzt, vagy eladja a klubot. Neymarnak nem a PSG lesz a végállomás, saját nevelésű játékosokról nem nagyon tudok.

Csak Neymart sajnálom ez ügyben, még ha ez kicsit furán is hangzik, mivel ő lett a valaha volt legdrágább játékos, és gyanítom, hogy a legjobban fizetett is. Neymar az új szerződés aláírásával egy időben húzta ki magát az európai klubfutball legfényesebb lapjairól. Bár ne legyen igazam, mert zseniális játékos, és valójában nem szeretném, ha így lenne, de ő a PSG-vel nem fog történelmet írni. Nem nyer innen aranylabdát, nem lesz aranycipős, stb stb stb… A Barcelonában második volt, ezt ő és mindenki más is tudta. De Messi mögött mindenki második lenne, és ez sokkal jobb pozíció bárminél, amit jelenleg egy futballista elérhet. Tanulhatott, fejlődhetett volna, jó közösségben volt. A Barcelona marketing ereje jelenleg és még hosszú ideig a TOP 3 –ban lesz. Sok kisgyerek kér majd Neymar mezt így is, de pár éves összevetésben nem lehet versenyezni a Barca számaival. És Messi pár éven belül, vagy visszahúzódik középpályára, vagy majd visszavonul, megnyitva ezzel a kaput Neymar uralkodásának. Ezt dobta el magától ez a brazil fiú.

(Kovács Márk írása)

⬇ Oszd meg a barátaiddal is!