Az Egyesült Államok Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatalának adatai szerint a 45 és 54 év közötti felnőtteket érő nem halálos sérülések jelentős része parkolókban történik. Egy másik statisztika szerint pedig az autókban keletkezett sérülések 40% -a parkolás vagy manőverezés közben történik. Az okok többnyire oda vezethetőek vissza, hogy parkolóhely keresése közben valamilyen másik tevékenységet is folytatnak közben.
A megoldást világszerte keresik, Magyarországon pedig a Bosch mérnökei dolgoznak rajta, mintegy 200 fővel. A lényeg, hogy olyan automatizált rendszereket tesztelnek, melyek megtalálják a megfelelő parkolóhelyeket és elvégzik a szükséges műveleteket, hogy a volán mögött ülőnek ne kelljen közbeavatkoznia.
Bár ilyesmik egyes autótípusokban elérhetőek, a Bosch fejlesztői azt szeretnék, ha ez egy teljesen autonóm, mindentől független, az alapfelszereltség részét képező alkalmazás legyen. Magyarországon a Bosch Budapesti Fejlesztési Központjában a 200 mérnökön túl egy 100 autós tesztjármű-flotta áll rendelkezésre, hogy ezeket a gyakorlatban is leteszteljék, a mintegy 10.000 négyzetméternyi rendelkezésre álló helyen.

Ezen a helyszínen az aszfaltozott utak mellett macskaköves útburkolatok, kátyús, rossz utakat szimuláló területek, különféle útszegélyek, és vasúti sínek is találhatóak, hogy a legkülönfélébb terepeken lehessen a legmegbízhatóbb mérési munkákat végezni. A szenzorok számos adatot gyűjtenek be, másodpercenként egy gigabájtnyit is rögzíthetnek a tesztek során, de ezeket az őrületes nagysága miatt csak a metserséges intelligencia segítségével tudják feldolgozni.
Bár 2022 óta az Európai Unióban már minden újonnan forgalomba helyezett autóban kötelező tartozék a parkolást segítő rendszer, a Bosch szerint ezek hatékonysága eltérő, és az olcsóbb járművekben nem elég fejlett. Ezért dolgoznak, hogy megfizethető és alaptartozék legyen egy nagyon fejlett parkolássegítő rendszer.
Ez is érdekes lehet számodra:
Itt van hát a közlekedés jövője, méghozzá Magyarországon
Már ott tartunk, hogy a Magyar Közút a car-to-x kommunikációt teszteli heteken belül, Győrben.