Hirdetés ▼

Támogatás

5 különös lombház, ami teljesen lázba hoz majd

Az emberek jóformán menekülnek a természetbe. Ez az 5 lombház olyan közel hozza mindazt amiért egy vadonban lévő túrát is imádunk, amennyire az lehetséges. A mókusok és madarak szinte pofátlan közelségbe kerülnek.

A Baumraum féle eliptikus ház

Németországban csak tojásházként csúfolják. Nem csak maga az épület alakja ilyen, de az ablakoké is, így olyan, mintha egy űrkapszulában lenne az ember. A föld felszínétől nagyjából 5-6 méteres magasságban acélcsövek, opcionálisan falécek tartják a levegőben, a teteje pedig mindent álló fémből készült, ami őszintén szólva kicsit ront a varázsából. Ja, és természetesen nem csak 1 van ebből, mert a Baumraum konkrétan ilyenekkel foglalkozik.

Treehouse M

Két kínai tervezőzseni, Andong Lu és Pingping Dou saját maga alkotta az IanD stúdió égisze alatt. A helyben beszerzett faanyagokat szimplán acélcsavarokkal rögzítették egymáshoz. De persze nem csak ez tartja össze a szerkezetet, hanem maga a profi mérnöki kialakítás. Lombházhoz viszonyítva, meg úgy egyébként is elég nagy, kimondottan pároknak, romantikus kiruccanásra.

Komfortos lombház északi fényekben

Az Észak-Svédországban, 12 örökzöld fenyő közé ékelt, állandóan foglalt kabin 33 méterrel a föld felett hozza azt az északi stílust és hangulatot amiért úgy szeretnénk eljutni egyszer oda. A hatalmas ablakokból a Lule-folyó és a svéd lappföldi táj is szépen belátható.

Hemloft

A tervezője szoftverfejlesztő volt, és megunva a munkáját illetve nagyobb lehetőséget látva a másik szakmába asztalosnak állt. A nyugat-kanadai gazdagok villái között felépülő “piros tojás” nagyon nem tetszett a helyi gazdagoknak, ki tudja miért. Persze ez senkit nem zavart, azóta is ott áll, a gazdagok meg mondjanak amit akarnak, a kis kapszulának helye van a lombok között.

A szabad szellem gömbje

Csúnyán fordítva a “szabad szellem gömbje”, de angolul talán kicsit jobban hangzik. Ez is egy kanadai csoda, úgy tűnik arrafelé a lakosoknak vannak ilyen ambícióik. Három ilyen gömb áll egymáshoz viszonylag közel, és ugyanúgy fenyők közé lett ékelve mint a svéd komfortos lombház fentebb.

(Fotók: BeautifulLife)

⬇ Oszd meg a barátaiddal is!


Kapcsolódó cikkeink ▼