Hirdetés ▼

Támogatás

Végre vannak konkrét tervek a Papp László Sportaréna területére

Mióta megépült a monumentális sportlétesítmény, már sejtettük, hogy egy egész városrész újul majd meg vele. Régóta beszélnek már arról, hogy az aréna melletti területet hasznosan akarják kihasználni, de sokat kellett várni ahhoz, hogy kiderüljön, illetve lehulljon a lepel azokról az elképzelésekről amikre várunk. A 3h építésziroda nyerte meg a lehetőséget, hogy elkészítse a látványterveket, és ezt a Forbes -nek mutatta meg elsőként.

Alapvetően kereskedelmi- és irodafunkciók kerülnek a M2-es metróvonal Puskás Ferenc Stadion állomása fölé, ami igencsak látványosra sikerült. Budapest szívében őrült jó elképzelések, igazi modern formavilág jellemzi majd ezt a monumentális épület-együttest. A 38 ezer négyzetméteres hasznos alapterületű épület mellett egy 7 ezer négyzetméteres parkoló is helyet kap majd. A Kerepesi útról haladva az épületek felé, a két irodaépület és az azt összekötő “híd” egy kaput formáz, így jelezve, hogy a külvárosból beértünk a belvárosi részre.

Az igazi kihívás olyan statikai alapot készíteni, ami nem terheli az alatta futó metróalagutat, ami nem kis kihívás, főleg egy ekkora épület esetében. Egy külföldi példákból áthúzott, intermodiális csomópont építése volt a cél, ami azt jelenti, hogy itt konkrétan a közlekedés, a munkahely és a mall-szerű kereskedelmi üzletek egyben valósulnak majd meg. Példaként a bécsi és berlini pályaudvarokat hozta fel a 3h vezető tervezője.

Persze talán mondanunk sem kell, hogy a metrómegállóból közvetlenül fel lehet majd jutni az épületbe. Szerintünk ez az egyik legjobb ötlet amit a területtel tehetnek, bár egy új, zöld parkot is biztos szívesen látnának a pestiek.

(Forrás: Forbes.hu | Fotók: 3h építésziroda)

Egy másik építészeti remekmű Budapesten:

Tök menő lett a varrodából átalakított luxushotel – The Loft Budapest

A The Loft Budapest nagyon stílusosan fejezi ki a luxushotel ipari jellegét, ami hol rusztikus falburkolattal, hol klasszikus falmatricákkal próbálja a legjobbat nyújtani. Egy igazi belsőépítészeti szenzáció, a fémhálós álmennyezet pedig egyszerűen zseniális ötlet volt szerintünk. A recepciós pult mellett kényelmes kanapé, felettük számtalan fémvázas lámpa, a már említett fémhálós álmennyezet, és a rusztikus téglafal.

⬇ Oszd meg a barátaiddal is!