Hirdetés ▼

Támogatás

Teljesen azonosulni tudunk ezzel a fekete cédrus villával

Minden olyan tágas, viszont ízléses, nem steril és nem zord, úgyhogy a nagy terek ellenére nagyon otthonossá vált. Már csak emberekkel kell megtölteni, amire volna is néhány ötletünk.

Olyan környezetben húzták fel, hogy a padlótól a plafonig nyúló hatalmas ablaküvegek szinte kötelező kelléke, magától értetődő, hogy rengeteg természetes fény jut be, de igazából ennek az enteriőrnek ez is tök jól áll. A konyha egybe lett nyitva az étkezővel, az pedig egy légtérben van a nappalival is, úgyhogy egy nagy közös térré vált.

A hálószobában (amiből persze nem csak egy van!) baromi hosszú íróasztal-polc hibrid kapott helyet, amin kényelmesen lehet dolgozni, ha az ember néha-napján melóra adná a fejét. A panorámát ki kell, hogy emeljük, mert egyszerűen nem mehetünk el szó nélkül ilyen csodálatos látvány mellett. De ha ez nem volna elég, a nem kicsit nyitott, nem szégyenlősöknek való fürdőből is hasonló látvány tárul elénk.

Kint tükörsima medence, pihenőterasz és feltehetően nagyon kellemes, friss levegő várja azt a gazdag csókát, aki ezt a kérót lakhatja. Nem mi vagyunk azok, nagy sajnálatunkra.

(Építészek: Carlton Architects)


Fent vagyunk az Instagramon is, néha ott is osztunk meg hasonló királyságokat! >>

⬇ Oszd meg a barátaiddal is!


Kapcsolódó cikkeink ▼