Hirdetés ▼

Támogatás

A Lamborghini hibridnek már a látványa is egy élmény

Majdnem olyan mint az Aventador SVJ, de csak majdnem. Erősebb és kurva jól néz ki!

Csak a jövő heti Frankfurt Motor Show -n mutatták volna be, de a Lamborghini úgy döntött, még azelőtt bedobja a netre az új (és egyetlen) hibrid járgányának fotóit. A Lamborghini Sian névre hallgató kocsit ugyanaz a 6.5-literes tizenkét hengeres szívómotor hajtja, mint az SVJ Aventadort, de ehhez még egy 48V-os hibrid rendszer is társul.

Ebben a formában nagyjából ugyanúgy 2,8 másodperc alatt gyorsul százra mint az SVJ, de 34 lóerővel több van benne, ez azt jelenti, hogy 819 lovas gépet raktak össze a Lambónál.

Ahogy a fotókon is látszik, nem túl meglepő módon a szögletes formák nyertek a Lamborghini dizájnolásánál, az árulkodó 63 -as szám a hátsó szárny közelében pedig annyit jelent, hogy nagyon limitált, mindössze 63 példányos kollekció lesz ez, amit a gazdag vásárló 1,05 milliárd forintnyi pénzért tudhat a magáénak. Komoly összeg ez, dehát mégiscsak egy csúcskategóriás Lamborghiniről van szó, nem igaz?

De mi igazából a jövő Lamborghinijét várjuk:

Veszettül néz ki ez a Lamborghini koncepció, amit tudni fog, az már csak hab a tortán ” SzevaszFaszi.hu

A harmadik évezred koncepciójaként emlegetik ezt a tökfekete, nem túl visszafogott verdát, ami a tervek szerint ultrakönnyű, és az elemeit a funkciója határozza meg, jelentsen ez bármit is. Persze bűrmennyire is túlviláginak tűnik, a tipikus Lamborghini elemek azért megjelennek rajt.

(Fotók: Motor1)

⬇ Oszd meg a barátaiddal is!


Kapcsolódó cikkeink ▼