Pedig éppen csak elindultak vele…
Az alábbi videót az Egyesült Államokban vették fel. Elég csúnyán összetörték ezt a Nissan GT-R -t, aminek csak a kiegészítő optikai tuningja 7 millió forintnak megfelelő összeg. Az autótalálkozón történt baleset mondhatni egy klasszikus: a kormány mögött ülő úriember nagy gázzal indult el, a hideg gumik pedig nem tapadtak elég jól, úgyhogy hamar elveszítette az uralmát a jármű felett. Persze, mi tökre megértjük, hogy egy erős paripával a seggünk alatt nehéz higgadtan vezetni, pláne egy ilyen show -n, ahol ráadásul az összetört Nissan korábban díjat nyert. Távolról nem tűnik olyan súlyosnak, közelebbről azonban látható, hogy az autó nagy erővel csapódott a fának, és a javítása tutira nem lesz olcsó mulatság.
Kapcsolódó:
Az arcoskodásból lett baleset
Jobbról előzött volna a BMW -s, de a fedélzeti kamerás autó nem akarta beengedni maga elé, és erre igazából semmiféle indoka nem volt az egóján kívül. A felvételen nagyon jól látható, hogy a lassítás helyett rálépett a gázra ez az őrült, amikor a BMW -s behúzódni készült.