Hirdetés ▼

Támogatás

A Tesla önvezető kamionja sehol sincs a Volvo innovatív járgányához képest

Erre még fülkét sem raktak, mert minek…

Még az ősszel mutatták be a Vera elnevezésű önjáró kamiont, aminek egyszerűen nincs fülkéje, méghozzá azért, mert semmi szükség rá. A kamion egy előre beprogramozott útvonalon képes nagy terheket vontatni, egyenlőre mindössze 40 km/h sebességgel, még csak a göteborgi kikötőben húzza a konténereket, de azt viszont nagyon pontosan, a forgalmat figyelembe véve.

A göteborgi kikötőben szerzett tapasztalatokat felhasználják arra, hogy ezek a kamionok a későbbiekben közúton is teljesen biztonságosan közlekedjenek, ne okozzanak fennakadásokat és baleseteket. Mivel olvasóinkat általában érdekli az ilyesmi, gyűjtöttünk némi információt arról, pontosan mi hajtja a gépet: A jelenlegi elektromos Volvo teherautók közül a nagyobbikban a két elektromotor 370 kilowattos, azaz mintegy 500 lóerős teljesítményre és 850 Nm nyomatékra képes, a fejlesztők szerint megbirkózik akár a 32 tonnás pótkocsival is.

A Volvo tervei szerint egy töltéssel akár 300 kilométert is meg tud tenni majd, ami egy kamionhoz viszonyítva azért több is lehetne véleményünk szerint, de kezdetnek nem csak hogy nem rossz, hanem nagyon komoly eredmény.

… és ezt olvastad már?

“Az autóknak mindenkire vigyázniuk kell” – a Volvo új hitvallása ” SzevaszFaszi.hu

Hetven évnyi tanulmányt tesznek közkinccsé, nem sajnálva a fontos információkat a konkurenciától. Ez az igazán szép társadalmi előrelépés, ahol nem a nyerészkedés a lényeg, hanem az emberek védelme a járműveikben. A Volvo felért egy olyan szintre, amire sokan vártunk már. A közösségi felelősségvállalás fontosabb a pénznél.

⬇ Oszd meg a barátaiddal is!


Kapcsolódó cikkeink ▼