Mármint nyilván úgy, hogy mi is túléljük. Mert a bolygó szépen helyreállítaná magát, ha mi egyszer eltűnnénk. De nagyon úgy fest, hogy nekünk még sokáig itt kell élnünk.
Egy ambiciózus új tanulmány szerint a világ erdeinek nagyszabású újratelepítése elegendő szén-dioxidot vonna ki a légkörből ahhoz, hogy egy évtizednyi emberi kibocsátást semlegesítsen. A tudósok megállapították, hogy a bolygó parkjaiban, erdeiben és elhagyott területein további 1,2 billió fa növekedésére van lehetőség. – írja az Independent.
Thomas Crowther ökológus szerint, ha ezt a célt sikerülne megvalósítani, az minden más, a klímaváltozás elleni küzdelmet célzó módszert felülmúlna a szélturbinák építésétől a vegetáriánus étrendig.
A pontos információk hiánya miatt a szakértők évekig jelentősen alulbecsülték a Földön található fák számát. A földi felmérésekből és műholdas adatokból származó információk összevetésével Dr. Crowther és kollégái három billióra becsülték a számot. Ez több mint hétszerese a NASA korábbi becslésének.

Ugyanez a megközelítés, amely gépi tanulást és mesterséges intelligenciát alkalmaz a hatalmas adathalmaz elemzésére, lehetővé tette a kutatók számára, hogy előre jelezzék, hány fát lehetne reálisan ültetni a világ üres területein. Dr. Crowther szerint a fák alulértékelése azt jelenti, hogy a tudósok az erdők éghajlatváltozás elleni küzdelemben betöltött potenciálját is jelentősen alábecsülték.
A *Project Drawdown, egy olyan csoport, amely összehasonlítja a különböző kibocsátáscsökkentő technikák előnyeit. Ha ezeket a technikákat reális mértékben alkalmaznák, mindegyik több mint 80 gigatonna kibocsátást csökkentené, míg az erdőtelepítés csupán a 15. helyen áll, mindössze 18 gigatonna megtakarítással.
*A szervezet szigorú, tudományos alapú értékeléseket végez a klímamegoldásokról, tudományos meglátásokat kommunikál, és világszerte partnerekkel dolgozik együtt a klímavédelmi fellépés felgyorsítása érdekében. A kutatásaik olyan meglévő, méretezhető és gazdaságilag életképes megoldásokra összpontosítanak, amelyek csökkentik vagy eltávolítják a kibocsátásokat, és amelyek tudományos elemzés révén utat mutatnak ahhoz, hogy a század közepére elérjük a "drawdown", vagyis "visszafordulás" állapotát.
Az egyik legfontosabb eszközük a Drawdown Explorer, a világ egyik legátfogóbb klímamegoldás-adatbázisa. Amikor 2026-ban teljesen elkészül, több mint 140 klímamegoldásról fog részletes, naprakész információt nyújtani, amelyek – ha megfelelő méretben alkalmazzák őket – megállíthatják a klímaváltozást. Minden megoldást rendszeresen frissítenek, ahogy jobb adatok válnak elérhetővé.
Több billió adatpontra és tudósok több ezer órányi elemzésére épülve a Drawdown Explorer részletes információkat nyújt 140-nél is több olyan technológiáról és gyakorlatról, amelyek bizonyítottan vagy feltételezhetően hatékonyan csökkentik az üvegházhatású gázok légköri koncentrációját. A platform megmutatja azt is, hogy mely, széles körben népszerűsített intézkedések nem sokat segítenek, vagy akár ronthatnak is a helyzeten – az eredmények sokakat meglephetnek.
Bár a pontos számadatokat még nem tették közzé, szerinte a fák „a klímaváltozás elleni küzdelem leghatékonyabb fegyverévé” váltak. Dr. Crowther a washingtoni Amerikai Tudományos Haladásért Társaság (AAAS) konferenciáján mutatta be kutatási eredményeit.
Az azonosított területek teljes helyreállítása nyilvánvalóan irreális, de a faültetést egyre inkább a Földön élő élet megőrzésének kulcsfontosságú tevékenységeként ismerik el. Az Egyesült Nemzetek kezdetben a „Milliárd fa kampány” néven futó projektet indított, de Dr. Crowther megállapításai alapján ezt átnevezték „Billió fa kampányra”. A kezdeményezés keretében világszerte már 17 milliárd fát ültettek megfelelő helyszíneken.
„Nem a városi vagy mezőgazdasági területeket célozzuk meg, hanem kizárólag a leromlott állapotú vagy elhagyott területeket, és ez a kezdeményezés alkalmas arra, hogy megoldást nyújtson korunk két legnagyobb kihívására: az éghajlatváltozásra és a biológiai sokféleség csökkenésére. Ez egy csodálatos dolog, mert mindenki részt vehet benne. A fák szó szerint boldogabbá teszik az embereket a városi környezetben, javítják a levegő, a víz és az élelmiszerek minőségét, valamint az ökosztisztémát. Ez egy egyszerű és kézzelfogható dolog.” – mondta Dr. Crowther.
Ez is egy érdekes kezdeményezés:
Komló + napelem = mezőgazdaság és zöld jövő
Az Agrar Energie több mint 1,5 millió eurót fektetett be az új napelemparkba, amelyet folyamatos megfigyelés alatt tartanak, az eredményeket pedig monitorozzák.
(Forrás: independent.co.uk)