Miután múlt héten az Arizona Cardinals ellen nyert nagyot a Chiefs, csütörtök este a Los Angeles Chargers ellen győzött 27-24 -re, egy nagyon izgalmas meccsen. A Bucs – Saints mérkőzés nagyon feszült volt, amit végül a tampaiak nyertek meg, a 49ers újonc irányítója pedig bokáját törte, így a szezonjának annyi.
Los Angeles Chargers – Kansas City Chiefs | 24:27
A Chiefs és a Chargers összecsapásán egy kevéssé ismert, hetedik körös draftolt játékos lopta el a show-t, aki néhány évvel ezelőtt még az édesanyja mellett dolgozott egy Wendy’s étteremben. A fiatalembert Jaylen Watsonnak hívnak, ak azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a negyedik negyed elején a gólvonalnál elkapta Justin Herbert dobását, a másik irányba indult, és nem érte utol senki, végigfutotta a pályát. Már most le merjük írni, hogy ezt a szezon végén meg fogjuk emlegetni!
Ezzel 27-24-es győzelemre juttatta a Kansas Cityt. A Chiefs irányítója, Patrick Mahomes 235 yardot dobott, Jerick McKinnon és Justin Watson közreműködésével, és úgy tűnik, hogy a beugró Matt Ammendola is jól bevált a sérült Harrison Butker helyett. Herbert, aki 334 yarddal és három touchdown-passzal fejezte be a meccset, próbálta életben tartani a Chargerst, nem rajta múlt a mérkőzés sorsa.
THE ROOK WITH A 99-YARD PICK SIX‼️ @jaylenwatson12 pic.twitter.com/fNZkRQL1wU
— Kansas City Chiefs (@Chiefs) September 16, 2022
Tampa Bay Buccaneers – New Orleans Saints | 20:10
Milyen gyorsan meg tud változni egy játék, ha az érzelmek elszabadulnak. Nem telt el balhé nélkül a vasárnap esti Bucs – Saint mérkőzés, Tom Brady egy megakasztott drive után rúgta össze a port a New Orleans cornerbackjével, Marshon Lattimore-ral, aztán meg is lett a baj, természetesen mások is bekapcsolódtak. A balhé feltüzelte a tampaiakat, Mike Evans a csetepaté előtt azért dobott egy touchdown-passzt Breshad Perrimannak, ez hozzájárult a 20-10-es New Orleans elleni győzelemhez. Brady összességében elégedett volt, szerinte a védelem ismét jól játszott, és a támadósor keményen küzdött.
Brady 190 yarddal és 1 touchdown -al fejezte be a mérkőzést, a másik csapatnál pedig Jameis Winston adot bele apait-anyait, 40 passzból 25 -öt sikerült leadnia, 236 yarddal és egy késői TD-t dobott Michael Thomasnak. A Bucs -nál Akiem Hicks lábsérüléssel, Josh Wells pedig vádlisérüléssel hagyta el a mérkőzést. Szeptember 25-én a Green Bayt fogadják otthonukban, az is egy roppant izgalmas mérkőzés lesz.
.@M__Edwards7 with the pick 6️⃣
— Tampa Bay Buccaneers (@Buccaneers) September 18, 2022
📺: #TBvsNO on FOX pic.twitter.com/kIitUmdDIj
Seattle Seahawks – San Francisco 49ers | 7:27
Na EZ a San Francisco 49ers -t nagyon ismerősnek tűnt Jimmy Garoppolo irányító kiváló játékával. Garoppolo már az első teljes drive-jában touchdown-passzt dobott, és tényleg remekül teljesített, így a San Francisco 49ers 27-7-re legyőzte a Seattle Seahawksot vasárnap. Mondjuk sajnálatos esemény miatt játszott ezen a márkőzésen Jimmy, ugyanis a 2021 -es Drafton kiválasztott Trey Lance, aki a tavalyi évet végig Garoppolo tartalékosaként töltötte, és akit idén léptették elő irányítóvá, a meccs első felében súlyos bokasérülést szenvedett, később a sajtót tájékoztatták, hogy a fiatal játékos eltörte a bokáját, így az ide szezonjának annyi.
Garoppolo 21 passzából 13 célt ért, emellett 154 yardot és TD-t szerzett a csapatának. A Seahawks -nál Smith 30 passzból 24-et adott le 197 yarddal, és még egy sikeres interceptiont is végrehajtott, a 49ers elleni vereség nem rajta múlott. Mindössze két yardot szerzett két futással, és lehet, hogy a 3. héten rá kell kapcsolnia, mert a Falcons elleni meccs sem lesz sokkal könnyebb. A Seattle eddig 1 nyert és 1 elveszített mérkőzésen van túl, a 49ers -nek pedig ugyanilyen a mérlege. Ők jövő hétvégén a Denver Broncos ellen játszanak.
🐻 > 🐦 @nbsmallerbear
— San Francisco 49ers (@49ers) September 18, 2022
📺 #SEAvsSF on @NFLonFOX pic.twitter.com/00Xpi6jTI4
További eredmények:
Los Angeles Rams – Atlansa Falcons | 31:27
Dallas Cowboys – Cincinnati Bengals | 20:17
Denver Broncos – Houston Texans | 16:9
Las Vegas Raiders – Arizona Cardinals | 23:29
Baltimore Ravens – Miami Dolphins | 38:42
Cleveland Browns – New York Jets | 30:31
Detroit Lions – Washington Commanders | 36:27
Jacksonville Jaguars – Indianapolis Colts | 24:0
New York Giants – Carolina Panthers | 19:16
Pittsburgh Steelers – New England Patriots | 14:17