A kínai Medog (vagy Motuo) vízerőmű lesz a világ eddigi legnagyobb ilyen építménye, ami 7 év múlva készülhet el. A 2003 -ban épült kisebb változata, a kínai Három-szurdok-gát már így is eltolta a Föld forgástengelyét egy kicsit…
Kína elkezdte a Medog Hydropower Project építését, ami 60 gigawattos termelésével a világ legnagyobb vízi erőműve lesz majd. A Jarlung Cangpo felső szakaszán épül, ahol a folyó Brahmaputra néven átlépne Indiába, majd Bangladesbe, így stratégiai jelentőségű, három országot érintő beruházás lesz. Persze emiatt India és Banglades aggódik, mert egy jelentős folyószakasz felett nyerne teljes ellenőrzést a nagyhatalom.
Az energiatermelés mindenképp egy jó dolog, viszont egy földrengésveszélyes zónában, ökológiailag fontos helyszínen létesítik, ahol különleges állatok élnek (hópárducok, medvék) és értékes műemlékek (több ezer éves buddhista szentélyek) állnak.

Hatással lesz az időre és a Föld forgására is…
Kína már így is kizökkentette a bolygónkat a Három-szurdok-gát kolosszális víztározójával. A 2003 -ban megnyitott gát 175 méterrel a tengerszint felett tartja vissza a több mint 39 billió kilogrammos vizet, ezzel viszont növelte a bolygó tehetetlenségi nyomatékát, forgása minimálisan lassult, mert a forgástengelye körülbelül 2 centimétert eltolódott a NASA adatai szerint, és a nappalok évente 0,06 mikroszekundummal hosszabbodtak meg.
Viszont ha már így belejött Kína az erőművek építésébe, akkor miért is ne folytatná?… A Tibeti-fennsíkon Medog megyében egész komplexumot építenének, a Yarlung Tsangpo folyó alsó szakaszán. Ettől évente 300 milliárd kilowattóra villamos energiát remélnek, ami a háromszorosa a Három-szurdok-gáténak, így a méreteit és a Földre gyakorolt hatását is könnyedén el tudjuk képzelni.
Nem csak ez a baj…
A most épülő gigagát Indiára és Bangladesre, több millió gazdálkodó életére lesz hatással, mert a folyó vizét eddig rizsföldeket öntözésére, fogyasztásra és saját energiatermelésükre is felhasználták, amit most Kína lefölözne a gáttal. A korábban említett földrengésveszély is nagyon aggasztó, mert a terület pontosan az indiai és eurázsiai tektonikus lemezek ütközésekor keletkezett, és egy esetleges földrengés az építés során valódi katasztrófát okozhat.
Kína nem csak a folyókon, de a sivatagban is csúcsokat ér el, ha energiatermelésről van szó:
Kína sivatagi erőműve NAPNYUGTA UTÁN 8 ÓRÁVAL is termel
A China Three Gorges Corporation (CTG) nem olyan rég helyezte kereskedelmi próbaüzembe a világ legnagyobb napelemes és koncentrált napenergia-technológiát (CSP) ötvöző hibrid erőművét a Góbi sivatagban. Na és pont az nincs benne, amitől az energiatároló-fóbiások félnek.
(Forrás: index.hu)