A Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) egyszerűen kivitte ebbe a kellemes, nem túl hideg, a tengerentúlon sokkal naposabb őszben a robotkutyákat sétálni.
Ott ezek ugrándoznak, szaltóznak, mókáznak. Na nem maguktól, egyenlőre irányítani kell őket, és hogy őszinték legyünk, míg ilyen ijesztő marad a mozgásuk, ennyire természetellenes, ám ugyanannyira ámulatba ejtő is, nem is akarjuk, hogy csak úgy szabadon engedjék a vasblökiket.
Képzeld el, hogy ez mégcsak nem is a technológia csúcsa. Ahogy idő kellett az iPhone -nak, az okostelefonoknak és az egyéb ma már alapnak tűnő hipermodern kütyünek, úgy ennek is innentől számítva legalább még 10 év kell, hogy 100% -ban önálló, működőképes prototípusokat gyártsanak. Legalábbis az előrejelzések szerint…