Hirdetés ▼

Támogatás

A szürke hétköznapokat teszi sokkal színesebbé a magyar streetfotós

Pár hete találtunk rá Varga Csaba Instagram profiljára, és azóta mi vagyunk a legnagyobb rajongói! A magyar utcafotós csak úgy járja Budapest utcáit, és megörökíti a mindennapokat, mindezt olyan módon, amilyet csak keveset talál az ember. Szerintünk simán világszínvonalú az, amit tud. Kérésünkre mesélt kicsit magáról, hogy mégis honnan jött az ötlet, hogy ezzel kéne foglalkoznia, illetve mi motiválja abban, hogy mindennap kattintson a gépével.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Estéim 😎. 5 kép, melyik a legjobb?🧐 Oszd meg velem👇

Varga Csaba (@vgcsaba) által megosztott bejegyzés,

Varga Csaba 34 éves, és 9 évnyi civil munkájával épp idén októberben hagyott fel, hogy csak ezzel foglalkozhasson. A SzevaszFaszinak elárulta, hogy ez az egész mindössze 2 éve egy drón megvásárlásával kezdődött, eredetileg pedig videókat szeretett volna készíteni. Eleinte autodidakta módon tanulta az akkor még légifotók megszerkesztését, majd beiratkozott egy fotós iskolába, hogy a lehető legszebb oldalát mutathassa meg az egyébként sok szempontból kritizált Budapestnek. A visszajelzések motiválják arra, hogy tovább csinálja és tökéletesítse technikáját.

“Sok olyan visszajelzést kapok, hogy egy picit jobb napja lett a szürke hétfő reggelen a nézőnek tőle, vagy csak motiválom arra hogy elkezdjen fényképezni és ezek számomra is nagyon motiválóak” – árulta el nekünk Csaba.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Ride with me 😎

Varga Csaba (@vgcsaba) által megosztott bejegyzés,

Mint az a fotóin látszik, elsősorban az éjszakai és esti Budapestet örökíti meg, remekül használja a fényeket és profi szinten dolgozza ki a képeit, hogy azok minél jobban átadják egy pörgős nagyváros hangulatát, ahol állandóan zajlik az élet. Mint mondja, azért az utcai fotózás mellett döntött, mert ez az egyik legkézenfekvőbb formája a fotózásnak számára, és így tudott a leggyorsabban a legtöbbet fejlődni, aztán annyira bejött neki, hogy maradt is annál, amihez nagyon jó érzéke van.

“Az utcai fotózás rengeteg dolgot egyesít: lehet portré, de táj(város) kép is, action, szociofotó, akár egy makró kép, bármi. Minden pillanatban történik valami hétköznapi, ami mellett amúgy csak elmegyünk, de jobban vagy más szögből megnézve nagyon is érdekes lehet. Rengeteg hétköznapi rutin tevékenységet lehet érdekesen bemutatni, talán ez az amit a legjobban élvezek.”

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Bikes 🚲 Inkább az első vagy a második? És miért? 👇

Varga Csaba (@vgcsaba) által megosztott bejegyzés,

Sokszor olyan perspektívát használ, ami egy amatőr fotósnak valószínűleg hosszas agyalás után sem lenne meg. Csaba készít egyébként portrékat is, de nyilván, mint streetfotós, ezt nagyon mesterkéltnek találja, viszont abszolút megtalálja benne a helyét. A jövőben szabadúszó fotósként szeretné ezt végezni fő tevékenységként, és tervben van egy YouTube csatorna létrehozása is, mert a közönségnek igénye van a tutorial videókra. A távolabbi tervek más városok, illetve külföldi nagyvárosok megörökítése, amit őszintén szólva mi izgatottan várunk, mi ajánljuk neki New Yorkot is, mert azt ugye nem lehet megunni… 🙂

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Everyday runnin 🏃‍♂️ Ma épp hova fogsz rohanni?👇 Én fotózni!

Varga Csaba (@vgcsaba) által megosztott bejegyzés,

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Budapest nights, taxi lights🚖

Varga Csaba (@vgcsaba) által megosztott bejegyzés,

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Thinking.🤔

Varga Csaba (@vgcsaba) által megosztott bejegyzés,

Mi is ott vagyunk az Instagramon, kövess minket! >>

⬇ Oszd meg a barátaiddal is!


Kapcsolódó cikkeink ▼