Támogatás

A Twitch keményen bánik a streamerekkel

Pár napja robbant a filmiparban végigsöprő és sok veszteséggel járó #meetoo botrány a Twitchen is.

Nem is akarunk jobban belemerülni a nevekbe, azt máshol olvashatjátok, de nagy vonalakban volt, akit több nő zaklatásával vádolnak, ezt egy videóban megejtett elnézéssel próbálta semmivé tenni, volt olyan streamer akit konkrétan erőszakkal vádoltak meg, ő bejelentette a távozását egy időre, míg egy harmadikat konkrétan bántalmazással vádoltak, de ő is úgy érezte, hogy elég elnézést kérnie.

A botrány tovább gyűrűzik, pedig a Twitch hivatalos közleményben jelezte, hogy a platformján keresztül elkövetett ilyen bűncselekmények, illetve a sztár-streamerek ilyen tevékenysége teljességgel elfogadhatatlan, vizsgálják az eseteket és mindenben a rendőrség rendelkezésére állnak. Egy korábbi dolgozó azonban elítéli a Twitchet amiatt, hogy korábban jelezte, ezekkel a szexuális ragadozókkal kezdeni kéne valamit, a vezetőség mégsem reagált semmit.

Aztán ez még tovább fokozódott, a Ubisoft és az Insomniac Games -nél is vannak felderítetlen, mostanra már kivizsgálás alatt lévő hasonló ügyek, továbbá felmerült, hogy a videós és videójátékos rendezvényeken az alkoholt ki kéne tiltani, ugyanis a nagy rajongó közönséggel rendelkező sztárok kihasználják az alkalmat arra, hogy nőket zaklassanak. Az, hogy ezek a zaklatási ügyek mennyire vannak túlfújva, kérdéses, annyi viszont biztos, hogy egyrészt kényes a téma, másrészt mostanában erre harapnak, és a filmiparból láthatjuk, mennyien belebukhatnak még ezek után is.

Eközben “eltűnt” egy népszerű streamer!

Hivatalos infó nincs, csak annyi, hogy Dr Disrespect csatornáját egyszerűen törölték. A Herschel “Guy” Beahm polgári néven ismert játékos benne van a TOP 10 legtöbb követővel rendelkező streamer között, idén márciusban pedig nagy pénzösszegű szerződést kötöttek. Arra nincs utalás, hogy vajon összefügg-e ezzel a Twitch meetoo -val, az viszont tény, hogy nem az első eset arra, hogy tiltást kapott. 2018 -ban hónapokig nem volt jelen a Twitchen, akkor a családjára akart koncentrálni, majd miután egy rekordnézettség után (388 ezren nézték online) a kínai akcentust figurázta ki, kapott egy kis negatív visszhangot, tavaly pedig egy WC -ből streamelt az E3 -on, amit a Twitch nagyon nem díjazott…

A Mixer bukását olvastad már?

Néha a Microsoftnak sem jön össze…

A Mixer nevű streaming szolgáltatás, ami a Twitch, Facebook Gaming és YouTube Gaming riválisának hivatott indulni, elsők közt vérzett el. A Microsoft bejelentette, hogy július 22 -vel bezárja a Mixert, pedig nagyon sok millió dollárt öltek bele. Olyan streaming sztároknak tettek ajánlatokat, mint Ninja és Shroud.

⬇ Oszd meg a barátaiddal is!